Induljon a jégtánc!

Városligeti műjégpályaBudapestBudapest környéke turisztikai térség

Korcsolyázni a téli hónapokban Budapest szinte minden kerületében tudtok. Az állandó műjégpályák mellett ugyanis ilyenkor sok adventi vásárhoz kapcsolódva hoznak létre az önkormányzatok ideiglenes jégpályákat is. A korcsolyátokat megéleztétek már?

A leghangulatosabb budapesti jégpálya kétségtelenül az 1870 óta működő Városligeti műjégpálya (XIV. kerület, Olof Palme sétány 5.), amely november 20. óta nyitva tart. A Hősök tere szomszédságában lévő Csónakázó-tó telente tükörjéggé változik, amely nagy múltra visszatekintő randihelyszín, de egyben baráti társaságok, családok találkozóhelye is, ahol forró teával a kézben boldogan eltölthető pár óra.

 

A Jégkert, avagy a Budai Jégpálya szintén télre alakul jégpályává a II. kerületi Széna téren – az év további részében egy szórakozóhely, étterem működik a területen. A Jégkert már október 13-án megnyitott.

A Marczibányi tér Sportcentrum szintén a főváros II. kerületében működik, a Marczibányi tér 16. szám alatt, és a hideg hónapokban itt is alakítanak ki ideiglenes korcsolyapályát, amely november 19. óta vár benneteket.

 

A Vasas Jégcentrumot a IV. kerület, Homoktövis u. 1. alatt keressétek – indulás előtt mindenképp nézzetek rá az intézmény honlapjára, mert itt bizonyos idősávokat jelölnek ki az amatőr korcsolyázóknak, a nyitvatartás további részében oktatás és edzés folyik.

A Kőbányai jégpályához a X. kerület, Ihász u. 24-be kell érkeznetek – itt is ellenőrizzétek a honlapon, hogy milyen időpontokat jelöltek ki a közönségkorcsolyázásra, mert óvodák, egyesületek tanulnak, edzenek a pályán.

A Mátyásföldi Jégcsarnok címe: XVI. kerület, Újszász u. 47/G. Szeptember 1-től április 30-ig minden vasárnap, alkalmanként szombaton, illetve ünnepnapokon korizhatnak itt az amatőrök, akiket viszont sokszor jégdiszkó is várja. A Facebook és Instagram oldalukra mindig kiteszik az aktuális programjaikat, itt tudtok tájékozódni. 

November 24-én nyit és február 29-ig tart nyitva a főváros egyik legkülönlegesebb jégpályája, a Csepeli Jégpark a XXI. kerületi Szent Imre téren. Ez a több mint 2000 m²-es, fantasztikus panorámájú pálya egy nagyobb és két kisebb tanulópályából áll, amit az országban egyedülálló módon 250 méternyi jégfolyosó köt össze.

Karácsony korcsolyán

Idén biztosan találtok még fényfüzérekkel meghitté varázsolt jégpályát a Bókay Kertben (XVIII. kerület, Szélmalom u. 33.) a Bókay Karácsony programsorozat részeként, ez 2024. február 18-ig várja a korizás szerelmeseit. 

 

Az Advent Óbudán (III. kerület, Fő tér) programjai mellé pedig szintén felépül az itteni koripálya is, amely december elsejétől várja a kisebb és nagyobb jégtáncosokat.

 

Az Advent Bazilika eseményeit is színesíteni szokta az V. kerületi Szent István téren felállított jégpálya, amit a 14 éven aluliak általában ingyen vehetnek igénybe.

 

A főváros egyik legnépszerűbb szabadtéri szórakozóhelyén, a Budapest Parkban (IX. kerület, Soroksári út 60.) a nagytáncteret alakítják át idén is korcsolyapályává, amely december 1-től január 31-ig áll nyitva a csúszkálni vágyók előtt.

 

A Westend Tetőkertben (VI. kerület, Váci út 1-3.) varázslatos téli világ vár rátok november 17-e és december 31-e között. Karácsonyi ételek és italok, jégkorcsolya pálya, mesebeli körhinta és karácsonyi fűtött sátor garantálja itt az ünnepi hangulatot.

 

JÁRD BE VELÜNK AZ ORSZÁGOT!